Dénes Zoltán: Sony XDCAM EX-1

Írásom előző részében arról meséltem a tisztelt olvasóknak, hogy milyen szempontok vezéreltek a nagy felbontású videokamera keresésében. Ahogy akkor írtam, választásomat a Sony Hungária könnyítette meg, miután bekapcsolódhattam a legújabb kameracsaládját népszerűsítő akcióba, és lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam az XDCAM EX-1 kamerát. Az e közben szerzett tapasztalataimat szeretném most megosztani a kedves olvasókkal.

Amikor először a kezembe vettem a kamerát, kicsit meglepődtem: könnyebbre számítottam. Azt gondoltam, ha nincs benne szalagtovábbító mechanika, biztosan kisebb a súlya, mint egy HDV kamerának. Azonban ez nem okoz gondot, ugyanis rendkívül jó a súlyelosztása. Igaz, egy kézzel nehezen tartható, mivel nem a súlypontja alatt van az alátámasztás, de ezt már megszoktuk az összes videokameránál, gyártótól függetlenül. Másik kézzel is be kell segíteni a nyugodt kameratartásba. A bal kéz azonban az objektív állításához úgyis kéznél van. Jó ötlet, hogy a markolat, több fokozatban, elforgatható, így alsó gépállásban sem kell hason csúszni, hogy tartani tudjuk.

Akinek már volt a kezében Sony kézi kamera, annak nem okoz gondot eligazodni a gombok, kapcsolók, menük útvesztőjében. Minden bonyodalom nélkül üzembehelyezhető.

Azt gondoltam, hogy először a kamera „lelkéről” kellene írnom. Amikor próbáltam megfogalmazni, melyik része is az, rá kellett jönnöm, hogy egy videokamerának két „lelke” van. Nehéz fontossági sorrendet felállítani az objektív és a képérzékelő között.

Kövessük a fény útját. Lássuk először a kamera szemét, az objektívet. Mielőtt elkezdeném, szeretnék egy rövid kitérőt tenni. Nem szakmait, hanem nyelvhelyességit. Gyakran olvasom, hallom, hogy a fényképezőgépek, kamerák elején található fényes üveget optikának nevezik. Nos, az optika a fizika tudományának azon ága, amely a fény tulajdonságaival foglalkozik. Az, ami a fent említett eszközök elején csillog, az objektív, vagy képszerű magyar elnevezésével: lencse. Elnézést a kitérőért, de soha nem állom meg, hogy szakmai közönség előtt említést ne tegyek erről a szerintem fontos dologról.

Az Sony XDCAM EX-1 kameráját egy tizennégyszeres Fujinon objektívvel szerelték fel. Gyújtótávolsága 5,8 és 81,2 mm között állítható. Ez hagyományos Leica méretre átszámolva 31,4 és 439 mm. Enyhe nagylátószög, ami már elegendő szűkebb belső terekben történő forgatásokhoz is. Igazi HD lencse. Az egész képfelületen jól korrigált a kép, teljesen nyitott rekesz esetén is. Az objektív kezelése történhet teljesen automatikusan, vagy kézzel, ilyenkor lehetőségünk van mindhárom paraméter (élesség, varió, rekesz) egyéni beállítására, csak győzzük ujjal.

Az írisz állítása nem egy, a kamera testén elhelyezett tekerentyűvel történik, hanem egy igazi rekeszgyűrűvel az objektívon. Az fokozatmentesen állítható, így nem látszik a felvételen a fényerő „ugrása”.

A varió nagyméretű gombjai, a nagy kameráknál megszokott módon, az elforgatható fogantyún kerültek elhelyezésre. A szervomotor kikapcsolható, és egy kar segítségével szépen, egyenletesen kézzel is mozgatható.

Újdonság az élesség-állításban van. Ha az élességállító gyűrűt hátrahúzzuk, egy kalibrált fókuszálási lehetőséget kapunk. Ilyenkor a gyűrű nem tekerhető körbe-körbe, hanem határozott végpontjai vannak. Amikor a gyűrűt előrehúzzuk, a kézi kameráknál megszokott módon egy végtelen gyűrűvel állíthatunk élességet és ebben az állásában kapcsolható be az automata is. Meg kell jegyeznem, hogy a HD felvétel sokkal pontosabb fókuszálást igényel. A legkisebb „mellétekerés” is meglátszik a képen. A kis keresőben nehezen látható az élesség, de van néhány segítség, ami a pontos fókuszálást szolgálja. Az első, hogy a kicsi kereső mellett található egy kihajtható, nagy felbontású, 3,5 hüvelykes LCD monitor is. Ez erős napsütésben is használható, mert olyankor nem az átvilágító háttérfényt látjuk, hanem a beeső napfény visszavert fényét. Szintén a keresőhöz tartozik a ki-be kapcsolható peaking funkció. Ezt már ismerjük a nagy kameráknál. Új az, hogy a kiemelt éles átmenet színe választható, hogy az minél jobban eltérjen a környezet uralkodó színtónusától. A keresőben megjeleníthetőek az objektív paraméterei. Egy csíkon mutatja az éppen aktuális mélységélesség tartományt. Persze ez is ki-be kapcsolható. Erre szükség is van, mert ha mindent bekapcsolunk, a kereső egy repülőgép műszerfalához hasonlít, és maga a felvétel már szinte nem is látszik. A könnyebb élességállítást segíti még az is, hogy belenagyíthatunk a keresőben látott képbe.

Amikor egy „komoly” filmnél az objektívet állítani kell, segédoperatőr segíti az operatőr munkáját. Húzza az élességet, tekeri a rekeszt. Az EX-1 kameránál lehetőség van az élesség, varió és rekesz értékeinek egy kezdő és végpont közötti folyamatos és egyidejű állítására. Állítható az átmenet lefolyása is.

Sokat hallottam már a HD-ről, láttam is nagyfelbontású képet különféle körülmények között, de az az élmény leírhatatlan volt, amikor először néztem vissza a saját felvételeimet igazi HD monitoron. Az első munkám, amit ezzel a kamerával készítettem, egy közel negyven perces film. Az Iparművészeti Múzeum tavaly decemberben nyílt kiállítására készült, a múzeum restauráló műhelyeinek bemutatására. Rengeteg apró, rendkívül finoman megmunkált, részletgazdag tárgy került a restaurátorok kezébe, és sok már elkészült munkát is bemutattunk. Döbbenetes volt látni, hogy a legfinomabb részletek is láthatóvá váltak, és nem olvadtak fel a képben. Aminek már annyira nem örültem, a legcsekélyebb életlenség is harsogó volt. Másik, amire az első muszterek megtekintése után még jobban kellett figyeltem, az a pontos expozíció. Sokkal látványosabb a kép alul-, vagy túlexponálása. Mivel az egész munka nagyobb pontosságot igényel, egyre inkább úgy éreztem magamat, mint egy igazi film(szalag) forgatásakor.

A fény útján tovább haladva elérkezünk a kamera „retinájához”. Ez az a lapka, ami az objektív által leképzett képet a fény nyelvéről a villamosság nyelvére fordítja le. Sok rosszat leírtak már a CMOS érzékelőkről, nem is építették bele igazán drága kamerákba. Eddig. Azonban mint mindent, ezt is fejlesztették az idők során. Mára a rossz tulajdonságait sorra kijavították. Az egyik panasz az érzékenységére, a másik a színek telítettségére volt. A Sony XDCAM EX-1 kamerája CMOS szenzorral készült, és ezt az érzékelőt még kiegészítették a Sony Exmor zajcsökkentő eljárásával. Ennek a lényege, hogy egy képpont jelét összehasonlítják egy közeli fekete jelszintjével, aminek az értéke nem nulla, hanem jó közelítéssel maga a zaj. Nem kell mást tenni, mint kivonni a jelből a zajt. Persze ez így túl egyszerűen hangzik, de az eredmény -54 dB jel/zaj viszony, ami a nagy erősítésű képeken látszik (illetve nem látszik) igazán. Forgattam rendkívül mostoha fényviszonyok között, és a rögzített kép kompromisszum nélkül használható.

A három CMOS érzékelő 1920x1080 képpontra osztja a képet. Hát persze, mondhatnánk, hiszen HD-ről beszélünk. Azért mégis fontos ezt megemlíteni, mert vannak olyan kamerák, ahol a HD kép interpoláció eredménye, azaz a képérzékelő fizikai felbontása kisebb, így a kép egy része csak becsült és nem valódi.

Sokan fanyalognak, amikor szóba kerül a kamera által használt tömörítés. MPEG-4 konténerbe csomagolt Long GOP MPEG-2 kódolást használ. Az igaz, hogy a H.264 tömörítés nagyobb hatásfokkal dolgozik, ez azt jelenti, hogy azonos vizuális minőség mellett kevesebb helyet foglal, de az MPEG-2 jelen pillanatban még kiforrottabb technológia. A Long GOP pedig csak az utómunkálatok során jelenthet problémát, a tárolásnál kifejezetten előny. A vágóprogramok legújabb változatai azonban már gond nélkül fogadják és használják ezt a formátumot is. Annyira, hogy az Avid Media Composer, az Apple Final Cut Pro, vagy a Sony Vegas vágóprogramjai átkódolás nélkül kezelik az EX-1 felvételeit, akár közvetlenül a kamerában is, miután az háttértárként csatlakoztatható a számítógéphez, de erről a következő részben szeretnék írni. A kamera SDI csatlakozóján pedig megjelenik a tömörítetlen videojel.

Írásom első részében már részletesen kifejtettem, milyen szempontok vezéreltek a rögzítés típusának kiválasztásában. Egy nagyon fontos szempontot akkor nem említettem. Néhányan biztosan találkoztak már azzal, amikor nagyon párás környezetben megjelenik a keresőben egy hibaüzenet, hogy a fejdob „nedves”, ezért a szalagtovábbítás megáll. Addig, amíg a kamerát ki nem „szárítjuk”, nem lehet folytatni a felvételt. Ez még a jobbik eset. Jártam úgy Magyarországtól több ezer kilométer távolságra, hogy a kamera semmit nem jelzett, de itthon a muszter megtekintésekor durva digitális hibák tarkították a képet. Csupán annyi történt, hogy esős időben forgattam. A kamerát nem érte közvetlenül víz, de a pára mégis eljutott a kamera belsejébe. A memóriakártya egyik nagy előnye, hogy erre nem érzékeny. Mint ahogyan a hőmérséklet tűrése is sokkal nagyobb, mint a szalagos rögzítőké. Érdekes képsorokat láttam a világhálón, az XDCAM felhasználók oldalán. Egy kis csapat a sarki fényt filmezte mostoha körülmények között. A felvételekhez az EX-1 kamerát használták. Érdemes megnézni a filmet a http://www.xdcam-user.com/?page_id=16 oldalon.

És, hogy mi mindent kibír a memóriakártya, az megtekinthető a http://www.xdcam-user.com/clips/sxsfreeze.mov oldalon. Ezen a felvételen egy SxS kártyát a hómezőn szó szerint jégbe fagyasztanak, majd miután egy kályhán kiolvasztják, a kártya ismét hibátlanul működik. Azt hiszem, ilyen helyzetbe csak nagyon ritkán kerül egy filmkészítő.

A memóriakártyás rögzítésből további lehetőségek adódnak: készíthetünk egyeskép felvételeket, valamint gyorsított vagy lassított felvételeket. Kockázni eddig csak filmkamerával lehetett. A videoszalagra 4-6 képnél kevesebbet nem tudtunk rögzíteni. Az akadályt a szalag indításából-leállításából adódó mechanikai tehetetlenség okozza. A félvezetős rögzítésnél ilyen korlát nincs, mint ahogyan a felvételi sebességnek is csak a flash memória írási sebessége szab határt. Az EX-1 kameránál 1 kép/mp és 30 kép/mp között állíthatjuk a felvételi sebességet. A felső határ 720 soros módban 60 kép/mp-re tolódik ki. Egyeskép felvételnél az expozíciós idő megnövelhető egészen 64-szeres értékig. Így az erősítés növelése nélkül készíthetünk felvételeket rossz fényviszonyok között. Az már leginkább csak a filmhez szokott operatőrök lelkét melengeti, hogy az expozíciós idő zárszög értékben is megadható.

Az operatőrök szeretnek kísérletezni. Elképzelnek egy képi világot, amit azután megpróbálnak vászonra vinni. Nem ecsettel és festékkel, hanem világítással, különféle képmódosító eszközök: fotográfiai szűrők, előtétek használatával. A videokameráknál ezenkívül még a kép összes paramétere is (el)állítható. A kép minősége, milyensége testre szabható. Szabad kezet kapunk a kép profiljának kialakításában. Belenyúlhatunk a színmátrixba, színkorrekciót hajthatunk végre, mindezeket több paraméter alapján. A fehéregyensúly 100 K-es lépésekben állítható. Finoman szabályozható a bőrtónus. És ami talán a legtöbbet használt, a gamma állítás. Nyolc előre beállított gammagörbe közül választhatunk. Ezek jól illeszkednek a Sony CineAlta család kameráiban megtalálható, hasonló elnevezésű gammagörbék közé, megkönnyítve a kis kézikamera használatát a nagyok mellett. Ezen görbék alkalmazásával például több részletet varázsolhatunk az alacsony megvilágítású felvételeink feketéibe, ilyen tipikusan a rossz körülmények között történő felvétel. Egy másik görbe választásával, verőfényes felvételek túlexponált részleteiből hozhatunk ki több részletet. Ezek a profilok egy külön menüből érhetők el. Hat, teljesen különböző saját beállítás készíthető. Ezek másolhatók és a memóriakártyára kimenthetők, így az egyszer már jól bevált profilokat bármikor elővehetjük, és akár több kamerában is használhatók.

Ez a manapság divatos IT (Információs Technológia) gyökeresen megváltoztatta a filmkészítés munkafolyamatát. Bizonyos szempontokat már a felvétel előtt tisztázni kell. A leforgatott anyag kezelése pedig merőben új gondolkodást és hozzáállást igényel. Az erről szerzett tapasztalataimat a következő részben szeretném megosztani az olvasóval.