

A Somos Broadcast Media Zrt. Professzionális audio- és videotechnikai berendezések forgalmazásával, szervízelésével és integrációjával foglalkozik. A cég 2009-ben alakult.
Viszonylag rövid időn belül nagy sikereket ért el használt és új berendezések értékesítése terén. A SONY termékek növekvő eladásai révén megszerezte a hivatalos viszonteladói státuszt.
A klasszikus televíziós berendezések forgalmazása mellett a cég intenzíven foglalkozik a filmiparral is. Az eredményeinket tükrözi, hogy többek között cégünk látja el az ARRI Gmbh. kizárólagos képviseletét, valamint a speciálisan a filmipar számára gyártó P+S Technik és Chrosziel cégek képviseletét is. Különösen nagy hangsúlyt fektettünk a SONY filmkészítőknek szánt HDCAM termékcsalád forgalmazására, és büszkék vagyunk arra, hogy a piacon lévő berendezések közel 85%-át cégünk értékesítette.
Nem egész 1 év leforgása alatt a cég meghatározó pozíciót szerzett a rendszerintegráció területén is és az óta is számtalan sikeres project fűződik a nevéhez. Az elmúlt 1 évben sikerült megszerezn i olyan nagynevű cégek képviseletét, mint a PROBEL, TSL, MIRANDA, ROSS VIDEO, TRILOGY, SACHTLER, NDSATCOM csak hogy a legnagyobbakat említsük.
Partnereink között azonban nemcsak TV társaságok vannak, hanem film és videó utómunka stúdiók is. Büszkék vagyunk arra, hogy az ország legnagyobb rendszereit, amelyek már HD/SD alapokon nyugszanak, cégünk installálta. Kiemelt partnereink a FOCUS FOX, CABBAGE GROUP és a COLORFRONT stúdió.
Használt termékeink eladása révén számos más céggel is kitűnő kapcsolatot alakítottunk ki, ezáltal fedve le a hazai használtpiac egy igen jelentős részét. Ezen a területen megalakulásunk óta piacvezetővé váltunk!
Az általunk forgalmazott termékeinket, a piachoz igazított egyedülálló finanszírozási feltételekkel tudjuk biztosítani, valamint használt termékeinkre vonatkozó garanciánkat is meghosszabbítottuk.
A cég rendelkezik egy speciálisan kialakított videó és informatikai szervizzel, ahol az új és használt berendezések funkcionális ellenőrzését el lehet végezni. Kialakítottunk egy nagyobb
helységet is, ahol nagyobb rendszerintegrációk kivitelezéséhez tároljuk az installációs anyagokat, valamint lehetőség van rendszerek előkábelezésére.
Szervizünket az országban egyedülálló szakembereink segítségével üzemeltetjük, akik használt berendezéseinket átnézve vállalnak teljes körű garanciát eladásainkért.
Szervizünk több cég teljes rendszerének a karbantartását is ellátja, partnereink (a teljesség igénye nélkül):
- SPORT TV
- DUNA TV
- TV2
- Fortuna Stúdió
- Művészetek Palotája
- Focus Fox Stúdió
Partnereink bizalmát gyorsaságunkkal, precizitásunkkal és segítőkészségünkkel igyekszünk megszerezni és megtartani. A jelen és jövőbeni célkitűzésünk, hogy ügyfeleink egyéni elképzeléseit megvalósítsuk!














